Hússal rakott savanyú káposzta
Mennyiség
4
Mennyiség
4
Hozzávalók
  • 1000g savanyú káposzta
  • 320g pulykahús
  • 120g barnarizs
  • 120g tejföl12%-os zsírtartalmú
  • 40g lecsókonzerv
  • 40g tisztított vöröshagyma
  • 4evőkanál napraforgóolaj
  • 2kávéskanál jódozott só
  • ízlés szerint fűszerpaprika
  • 1g fokhagyma
  • 0,4g feketebors
Elkészítés
  1. Első lépésben készítse el a rizst: mossa meg, csöpögtesse le, majd kevés olajon pirítsa meg. Miután kissé megpirult, öntse fel kétszeres mennyiségű vízzel, ízesítse kevés sóval, majd lefedve párolja puhára.
  2. Pucoljuk meg a hagymát, majd aprítsuk fel és egy másik serpenyőben ezt is pirítsuk meg.
  3. Hintsük meg fűszerpaprikával, majd adjuk hozzá a lecsókonzervet, kis pirítás után pedig tegyük bele a megmosott darált húst is. Ízesítsük sóval, borssal, fokhagymával, és pirítsuk, amíg jól láthatóan megfehéredik a hús.
  4. Áztassauk be a savanyúkáposztát, majd csöpögtessük le.
  5. Végezetül állítsuk össze az elkészült elemeket: legalulra kerüljön a rizs, erre jöhet a hús, legfelülre pedig a savanyúkáposzta. Kenjük meg az egészet tejföllel. Majd előmelegített sütőben rövid ideig süssük készre.
Megjegyzés

A recept az EFOP-1.8.10-VEKOP-17-2017-00001 „Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és gyógyszerfogyasztás területén” elnevezésű projekt keretében készült.

(A kép illusztráció.)