Kocsisné Szálkai Emma, az ország legkedveltebb szakácsa, idősétkeztetés terén

2025 októberében az NNGYK pályázatot indított, “Keressük Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit” címmel. A pályázat keretében lebonyolított szavazás során a legkedveltebb szakácsnak, idősétkeztetés kategóriában Kocsisné Szálkai Emmát választotta a közönség, akit a díjazásról, mindennapjairól, szakmai sikereiről kérdeztünk.

Mit szólt ahhoz, amikor értesült arról, hogy jelölték a pályázatra, majd ahhoz, amikor kiderült, hogy első helyezést ért el? 

Nagyon nagy meglepetés volt számomra, aminek nagyon örültem. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy jelöltek erre a pályázatra és, hogy ekkora sikerrel zárult.

Éppen műszakban voltam, amikor belépett a főnököm és megosztotta velem az örömhírt. Hihetetlen volt számomra. Nagyon jól esett, hogy ennyien támogattak a szavazataikkal, mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek!

Volt olyan élmény vagy visszajelzés a közönségszavazás során, ami különösen meghatotta?

A kollégák és az ellátottjaink boldog tekintete, akik velem együtt örültek az nagyon megható volt számomra. Ennyi gratulációt még talán sosem kaptam. Természetesen a családom, a barátok és kedves ismerőseim kedves szavai is nagyon jól estek, amikor értesültek az eredményről.

Ritkán van lehetőségünk belátni a közétkeztetés kulisszái mögé. Kérjük, mesélje el, hogy telik egy átlagos munkanapja.

Az otthonunk lakóit látjuk el napi ötszöri étkezéssel. 6:00-kor kezdek és első körben a korán reggel beérkező árukat átveszem, elpakolom. Majd az anyaghányad kiszabati ív átolvasásával folytatom és az alapanyagok átválogatásával  foglalkozom. Ezt követően felkészítem az ebédet főni. Mellette ellátom a feketében a mosogatást is. Délben tálalás. Rendrakás. Jöhet egy gyors ebéd. Napközben folyamatos egyeztetés az élelmezésvezetővel. Készlet, étlap véleményezés, ötletelés, új dolgok kialakítása, tesztelése. Napi takarítás elvégzése mehetek is haza 14:00-kor. Amikor délutános vagyok 11-kor állok munkába. Elsőként besegítek az előkészületekbe, majd az ebéd utáni mosogatásban segédkezek. Következik az uzsonna készítése, ezzel párhuzamosan készül a vacsorának való is. 17:30-kor tálalás, majd mosogatás, takarítás és 19:00-kor irány haza.

Mi motiválja a mindennapokban a munkája során? Mi ad lendületet, még a nehezebb napokon is?

Motivációm, hogy ha lehet mindig azokat a mosolygós arcokat lássam az étkezések után, amit szerencsére már jól ismerek.

A nehezebb napokon is igyekszem mindennek csak is a jó oldalát megpillantani. Pozitív meglátású személynek tartom magam, ezért azt gondolom, hogy a rosszabb napoknak is meg van a maga szépsége.

Van- olyan szakmai célja vagy terve a közeljövőre, amely most különösen foglalkoztatja? Mi az, amiben még szívesen fejlődne, vagy amin változtatna?

Célom, hogy az eddigi tapasztalataimmal hozzájáruljak a konyhánk további nagyszerű működéséhez, illetve sikereihez.

Változtatni nem igazán szeretnék, inkább csak fejlődni. Ebben segítségemre van az élelmezésvezető, aki új recepteket ismertet, ezáltal új alapanyagokat is megismerhetek, továbbá eddig nem használt konyhatechnológia eljárásokat is elsajátítok.

Tanulni sosem késő, még nekem sem. 

Mi volt munkája eddigi legjobb, legemlékezetesebb pillanata? Vagy ha inkább egy eredményt emelne ki: mire a legbüszkébb?

Réges rég, amikor még a helyi óvónőképző főiskola diákjainak főztem, vendégségbe érkeztek tanulók az egyik tagintézményből… Egyikük személyes gratulációját fejezte ki, ami majdnem szó szerint csókig csattant. Meglepődtem, de jót nevettünk rajta.  Volt egy kedves hölgy is, Amerikából érkezett, aki úgy hálálta meg a munkámat, hogy egy gyönyörű keretezett festménnyel lepett meg. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy ennyire értékeli azt, amit csinálok.

A legkedveltebb szakács díj elnyerése pedig hab a tortán.

Mit üzenne a pályakezdő fiataloknak, miért érdemes a közétkeztetést választani?

Mint minden szakmában, mindig van mit tanulni, van hova fejlődni.

Arra biztatom a fiatalokat, akik a vendéglátás felé kacsingatnak, hogy nyissanak a közétkeztetés felé. Nem csak éttermekben lehet nagyot villantani.

Higgyék el, hogy jól tud esni, amikor szinte csak pozitív a visszajelzés az étkezőktől. Próbálják ki! Szükség van a közétkeztetőknek is az újításokra, úgy, hogy hajrá!

Kocsisné Szálkai Emma díjazában részesül az NNGYK 2025. december 2-i, A táplálkozástudomány sokszínűsége10 éves a közétkeztetést szabályozó táplálkozás-egészségügyi rendelet című konferenciáján