Videóüzenetekkel népszerűsíti a vízfogyasztást az OGYÉI

Az OGYÉI, 2020-as Aqua Challenge kampánya keretében nem csak a közösségi médiában megosztott praktikákkal és triviákkal, hanem videóüzenetekkel is felhívta a figyelmet a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztásának egészségmegőrző és -javító hatására.

Feigl Edit, az OGYÉI Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta: az egészséges táplálkozásnak a megfelelő folyadékbevitel is része, melynek a túlsúly, elhízás megelőzésében is jelentős szerepe van.

Zentai Andrea, az OGYÉI Táplálkozás-epidemiológiai Főosztályának vezetője, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, humán táplálkozás tagozatának elnöke elmondta, miért szenteltek az OGYÉI szakértői külön fejezetet a folyadékfogyasztásnak az időseknek szóló új, nemzeti táplálkozási ajánlás összeállításakor.

21 nap kell ahhoz, hogy egy új szokás az életmódunk részévé váljon – mondja Miháldy Kinga, az OGYÉI dietetikusa. Az OGYÉI Aqua Challenge kihívásához csatlakozók, akik azt vállalták, hogy 2020 októberében csak vízzel csillapítják a szomjukat, ezt meg is tapasztalhatták.

Turek Miklós, színművész, rendező, a Versszínház műfajalapítója arról mesél, hogy szakmájában milyen nagy jelentősége van a megfelelő hidratáltságnak és a rendszeres vízfogyasztásnak.

Bánhidy András, az FTC-MVM Sportközpont igazgató-helyettese elmondja, mi lehet a közös egy jól működő focipályában és az egészséges szervezetben.

Nem lehet kérdés, hogy iszol-e, mikor vezetsz is, ha vízről van szó. Kálmán György, a kecskeméti Safety Hungary vezető instruktora videóüzenetben mondja el, hogy a megfelelő hidratáltság segít a koncentrálásban, vezetés közben.

Bánhidy András, az FTC-MVM Sportközpont igazgatóhelyettese a sportteljesítmény és a hidratáltság kapcsolatáról beszél.

Bánhidy András, az FTC-MVM Sportközpont igazgatóhelyettese megosztja velünk, milyen trükkel növelte a napi vízbevitelét, hogy az megfeleljen a szakemberek ajánlásának.

További, vízfogyasztással kapcsolatos tartalmak itt.