Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) közös szervezésében került megrendezésre december 5-én A táplálkozástudomány sokszínűsége és aktualitásai című konferencia, mely az elmúlt évtizedek táplálkozástudomány területén történt eseményeit, változásait és aktualitásait mutatta be. A rendezvényen képviseltette magát az ezen a területen tevékenykedő valamennyi hazai szervezet.
![](https://merokanal.hu/wp-content/uploads/2020/01/taptud_konf2019.12.05_31-1024x683.jpg)
Az eseményt Dr. Csányi Endre Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Dr. habil. Szegedi Krisztina, a BGE tudományos rektorhelyettese és Dr. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója. A köszöntőt követően Prof. Dr. Bíró György vehette át emléklapját, aki a magyar táplálkozástudomány ikonikus alakja, valamint egykori főigazgatója az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek (melynek utódja a jelenleg az OGYÉI részeként működő Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóság).
A délelőtti szekciót a professzor úr A táplálkozástudomány hazai gyökerei és a jövő perspektívái című előadásával nyitotta meg, melyben bemutatta a táplálkozást befolyásoló ökológiai tényezőket, valamint a jelenleg leggyakoribb kutatási irányokat. A következőkben a népegészségügy területén tevékenykedő intézmények mutatták be saját területükhöz kapcsolódó munkásságukat és lehetőségeiket.
Feigl Edit, az OGYÉI Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóságának főigazgató-helyettese a jövőbeni terveket vázolta. Dr. Vitrai József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízott főosztályvezetője bemutatta a Népegészségügy 3.0 programot, amely a teljes lakosságot elérő beavatkozásokat igyekszik megvalósítani. Schmidt Richárd, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársa, a közétkeztetési rendeletről és a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól számolt be. Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a hivatal biztonságos élelmiszerfogyasztáshoz köthető programjait, Prof. Dr. Martos Éva, a Testnevelési Egyetem Sporttáplálkozástudományi Központ vezetője pedig a nemrégiben felállított központ analitikai laboratóriumát és táplálkozástudományi kabinetjét mutatta be.
A konferencia résztvevőinek általános megelégedésére a délutáni szekcióban, hiánypótló módon a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, és a Budapesti Gazdasági Egyetem táplálkozástudományi képzéseibe is bepillantást nyerhettünk, az intézmények elismert vezetőinek és egyben oktatóinak előadásai révén.
A program a szakmai szervezetek képviselőinek prezentációióval zárult. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és Dr. Fazekas Ildikó, a Tét Platform elnöke a táplálkozástudomány aktuális trendjeiről, perspektíváiról és jövőjéről tartottak előadást, betekintést nyújtva a táplálkozástudomány területén végzett eddigi kiemelkedő munkájukba. Az OGYÉI részéről Dr. Horacsek Márta tartott informatív előadást a gyógynövények élelmiszeriparban történő felhasználásának szabályairól, végül Varga Anita, osztályvezető foglalta össze a transzzsírsav-rendelet, OGYÉI által végzett aktuális hatásvizsgálatának eredményeit.