Bencsák-Stadler Vivien, az ország legkedveltebb élelmezésvezetője, idősétkeztetés terén

2025 októberében az NNGYK pályázatot indított, “Keressük Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit” címmel. A pályázat keretében lebonyolított szavazás során a legkedveltebb élelmezésvezetőnek, idősétkeztetés kategóriában Bencsák-Stadler Vivient választotta a közönség, akit a díjazásról, mindennapjairól, szakmai sikereiről kérdeztünk.

Mit szólt ahhoz, amikor értesült arról, hogy jelölték a pályázatra, majd ahhoz, amikor kiderült, hogy első helyezést ért el? 

A jelölés nagy meglepetés és megtiszteltetés volt számomra, már önmagában is óriási elismerést jelentett nekem. Amikor pedig kiderült, hogy első helyezést értem el, hatalmas örömöt és büszkeséget éreztem. Jóleső visszaigazolás volt hogy a munkám valóban értéket képvisel az idősétkeztetés területén.

Volt olyan élmény vagy visszajelzés a közönségszavazás során, ami különösen meghatotta?

Igen,volt egy visszajelzés, amely mélyen megérintett. Egy idős néni hozzátartozója írta, hogy a belgyógyászati diagnózis után bizonytalanok voltak az étrend összeállításában, de nagyon sok segítséget kaptak a 3 hét alatt amíg az intézményben tartózkodott az édesanyja. Az édesanyja azóta is nagy szeretettel főzi otthon azokat az ételeket és jóízűen fogyasztja, amiket nálunk kóstolt. Illetve az állapota is sokat javult, mert segítséget nyújtottunk, hogy válassza ki az alapanyagokat és hogy készítse el az ételeket az étrendjének megfelelően. Addig is tudtam, hogy az idősétkeztetés fontos, de akkor értettem meg igazán, hogy

amit csinálunk, az sokszor nem csak “étel”, hanem figyelem és kapcsolódás. Egy apró jelzés arra, hogy ők is számítanak.

Ritkán van lehetőségünk belátni a közétkeztetés kulisszái mögé. Kérjük, mesélje el, hogy telik egy átlagos munkanapja.

A reggel és délelőtt nagy része a konyhán telik. Ellenőrzőm az alapanyagokat, egyeztetek a szakácsokkal a napi menüről, a konyhai kisegítőkkel a napi teendőkről. Szeretek jelen lenni, figyelni a munkafolyamatokat, kóstolni. Közben azért vannak adminisztratív feladatok is. Napi szinten töltöm a HACCP dokumentumokat, készítem a következő napi anyagkiszabást, rendelem az alapanyagokat, tervezem a következő heti étlapokat. Fontos számomra, hogy a csapat minden tagja érezze, hogy amit csinálunk annak jelentősége van, ezért igyekszem jelen lenni a különböző folyamatoknál és odafigyelni rájuk, nemcsak “irányítani”. Amikor megindul a kiszolgálás és tálalás, már újra ott vagyok a konyhán. Figyelemmel kísérem a folyamatokat, hiszen minden adag számít, miden apró hiba hatással lehet valaki napjára. Ellenőrzőm, segítek az adagolásban az étrendeknek megfelelően. A kiszolgálás végén már készülök a következő napra, elvégzem a munkavégzés utáni dokumentációkat. A nap végén általában visszatekintek, mi az ami jól működött és mi az ami még esetleg javításra szorul. Amikor meggyőződök róla, hogy aznap is rendben, biztonsággal és odafigyeléssel készült az étel, akkor azt érzem van értelme a munkánknak!

Mi motiválja a mindennapokban a munkája során? Mi ad lendületet, még a nehezebb napokon is?

A mindennapokban az motivál, hogy látom amit csinálok, annak tényleg van értelme. Hiszen az idős embereknek nem csak “ételt” adunk, hanem egy kis emberi gondoskodást is. Nagy örömmel tölt el, hogy milyen hálásak, mindig megköszönik és mosolyognak. Az is motivációt ad nekem a mindennapokban, hogy az újító ötleteimet a kollégáim és a idősek is  töretlen lelkesedéssel fogadják. Lendületet a nehezebb napokon pedig a visszajelzések adnak.

Nagyon sok idős betegtől kapunk kézzel írt kedves, köszönő üzeneteket, vagy már kaptunk többször köszönő verset, melyet maga az idős betegünk költött rólunk és a finom ételekről.

Ezek olyan őszinte, szívhez szóló üzentek, amik feltöltenek pozitív energiával a következő időszakra és segítenek a rossz napokon túllendülni. A csapatom, ami még lendületet ad a nehezebb napokra. Olyanok vagyunk, mint egy család. Ha valami nem úgy sikerül aznap, valaki fáradt vagy szomorú, mindig van aki támogatja, segíti  vagy átvállalja a munkája egy részét.  Ezt a támogatást látva, érezve mindig megjön újra a lendületem a naphoz.

Van- olyan szakmai célja vagy terve a közeljövőre, amely most különösen foglalkoztatja? Mi az, amiben még szívesen fejlődne, vagy amin változtatna?

Mindenképpen szeretném a közeljövőben kicsit megreformálni az étlapot. Szeretném, ha az idős emberek is minél színesebb, ízletesebb, egészségesebb ételekhez juthatnának. A közeljövőben új ételekkel szeretnénk kísérletezni. Több szárazhüvelyesből, olajos magból, pszeudocereáliákból készült ételt szeretnék megismertetni az idős emberekkel.

Volt már kezdeményezésem a “Színek hete” programmal 2025-ben, ahol havonta egyszer egy héten keresztül minden nap más színű zöldségekből készült ételek kerültek a tányérra, ezt továbbra is szeretném folytatni.

Az idősek nagyon pozitívan fogadták az újításokat. Célom, hogy az idősek könnyen emészthető, tápanyagdús, ízletes, egészséges ételeket kapjanak minden nap, ezzel is javítva az egészségi állapotukat. Fontosnak tartom, hogy az idősek örömüket leljék az általunk adott ételek fogyasztásában!

Mi volt munkája eddigi legjobb, legemlékezetesebb pillanata? Vagy ha inkább egy eredményt emelne ki: mire a legbüszkébb?

Két pillanatot emelnék ki, amire a munkám során a legbüszkébb vagyok. Az egyik ilyen, mikor 2017-ben a Soproni Erzsébet Oktató Kórház vezetősége érdemesnek látott arra, hogy Semmelweis Díjat kapjak, ez hatalmas elismerés volt számomra. A másik ilyen pillanat 2025-ben volt, mikor szintén a kórház vezetősége jelölt az NNGYK által meghirdetett legjobb élelmezésvezető- idősétkeztetés területén közönségszavazásra, majd első lettem ebben a kategóriában, ami hatalmas boldogsággal és büszkeséggel töltött el.

Mit üzenne a pályakezdő fiataloknak, miért érdemes a közétkeztetést választani?

A közétkeztetés nem csak egy “munka”. Ez egy olyan terület, ahol nap mint nap láthatod a munkád eredményét és ahol tényleg számít, amit teszelAz emberek mindennapjait teszed boldoggá, hiszen

egy meleg étel egyben gondoskodás, biztonság és szeretet.

Sokat tanulhatsz és gyorsan fejlődhetsz, itt nem csak a főzést tanulod, hanem mellette szervezést, logisztikát, csapatmunkát, megtanulhatod a higiéniai és minőségbiztosítási rendszereket is. Ezek az élet más területein is nagyon hasznosak.

Bencsák-Stadler Vivien díjazában részesül az NNGYK 2025. december 2-i, A táplálkozástudomány sokszínűsége10 éves a közétkeztetést szabályozó táplálkozás-egészségügyi rendelet című konferenciáján