2025 októberében az NNGYK pályázatot indított, “Keressük Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit” címmel. A pályázat keretében lebonyolított szavazás során a legkedveltebb dietetikusnak, gyermekétkeztetés kategóriában Berna-Csáki Annamáriát választotta a közönség, akit a díjazásról, mindennapjairól, szakmai sikereiről kérdeztünk.

Mit szólt ahhoz, amikor értesült arról, hogy jelölték a pályázatra, majd ahhoz, amikor kiderült, hogy első helyezést ért el?
A jelölés is hatalmas öröm volt, a közönségszavazás megnyerése pedig őszinte meglepetés és nagy megtiszteltetés. A versenybe az egyik élelmezésvezető kolleganőm nevezett, akinek ezúton is hálásan köszönöm a kedves, megható szavait.
Mindemellett izgalommal töltött el, hogy a XVIII. kerület bölcsődéiből 13 kolleganőt indítottunk a közönségszavazáson, így a versenyen 5 élelmezésvezető, 5 szakács, 2 konyhai kisegítő és 1 dietetikus mérettette meg magát.
Valamennyi kolleganő a jelölést már önmagában is elismerésként élte meg, hiszen visszajelzést kaptak arra, hogy a gyermekek egészséges táplálkozásáért végzett munkájuknak valódi értéke van.
Volt olyan élmény vagy visszajelzés a közönségszavazás során, ami különösen meghatotta?
Igen, volt, több is.
Egy Bács-Kiskun vármegyei kis faluból származom, ahol a támogatás az alábbi szívhez szóló szavakban érkezett.
„Sziasztok!
Kérlek segítsetek egy szavazattal kedves ismerősömnek, Berna-Csáki Annamáriának, legkedveltebb dietetikus (gyermekétkeztetés) kategóriában. Szavazzatok rá!!
Tázlári gyökerek kötik hozzánk, szülei ma is itt élnek közöttünk. Annamária egy igazi szakember, hivatásként végzi a munkáját. Támogassuk!”
Amikor pedig kiderült, hogy a megnyertem a szavazást, a következő szívhez szóló sorokat kaptam útravalónak.
“Amikor megtudtam, hogy Magyarország legkedveltebb dietetikusa lettél, valami egészen különös, mély meghatottság öntött el. Mintha egy pillanatra látnám magam előtt az egész utadat, azt, honnan indultál, mennyi lépcsőfokot jártál végig, és milyen hatalmas szívvel dolgoztál érte…. A Te sikered nemcsak szakmai diadal: egy kicsit az én szívemet is felemeli, mert tudom, hogy mennyit tettél érte, mennyi küzdelmet vittél végig, és mennyire méltó vagy az elismerésre.“
Ritkán van lehetőségünk belátni a közétkeztetés kulisszái mögé. Kérjük, mesélje el, hogy telik egy átlagos munkanapja.
Dietetikus – élelmezési koordinátori feladataimat több, mint 10 éve látom el a XVIII. kerület Egyesített Bölcsődék Központjában. A tennivalók rendkívül szerteágazóak, komplexek, és egyediek, így minden munkanap más és más feladatot rejt magában. Munkám során szoros együttműködésben dolgozom a bölcsődék élelmezésvezetőivel a hatékony és zökkenőmentes feladatellátás érdekében. Nálam fut össze 10 bölcsőde élelmezésével kapcsolatos adatszolgáltatás, egyes nyilvántartások, normál és a diétás étlapok ellenőrzése – jóváhagyása, 4 kerületi óvoda étkeztetésének ellátása az élelmezési adminisztrátorral karöltve, közbeszerzési eljárások lefolytatása élelmezésvezető kolleganő segítségével, önellenőrzések, stb.
Mi motiválja a mindennapokban a munkája során? Mi ad lendületet, még a nehezebb napokon is?
A bölcsődei élelmezés területén dolgozni kihívásokkal teli feladat. Úgy tűnhet, hogy nagyon egyszerű dolgunk van, hiszen a főzelék – feltét kombináció elkészítése nem okozhat problémát.
Arra viszont jóval kevesebben gondolnak, hogy a bölcsőde az az intézmény, ahol először kerül közösségbe a gyermek és új alapanyagokkal, életkoruknak megfelelő ételekkel, ízekkel, konzisztenciákkal ismerkedik meg.
Munkánk során a mindennapi motivációt a gyermekektől érkező visszacsatolások adják – csillogó szempárok, üres tányérok, dicsérő szavak – amelyből tudjuk, hogy amit csinálunk, azzal hozzájárulunk a gyermekek egészséges fejlődéséhez.
Mi volt munkája eddigi legjobb, legemlékezetesebb pillanata? Vagy ha inkább egy eredményt emelne ki: mire a legbüszkébb?
Feledhetetlen pillanatból és eredményből is akad bőven, így egyet – egyet egyikből sem tudnék kihangsúlyozni, de többet igen. A legemlékezetesebbek közül azokat emelném ki, amelyek meghatározó mérföldkövei jelenleg is a hivatásomnak, pályafutásomnak.
2019-ben az Egyesített Bölcsődék Központja a XVIII. kerület „Mi Szívügyünk Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesült.
Pár évvel később, 2023-ban szakmai munkám elismeréseként a XVIII. kerület „Kerületi Családokért és Gyermekekért díj” büszke tulajdonosa lettem.
Néhány hónap elteltével nagyszabású „Bölcsődei Egészségnapot” tartottunk 2 kerületi bölcsődében, amely nagy sikert aratott mind a gyermekek, mind pedig a szüleik körében. A visszajelzések megerősítettek abban, hogy a bölcsődében biztosított minőségi étkeztetés pótolhatatlan a gyermekek fejlődésében.
Mindeközben közel 2 évig működtünk együtt a korábbi Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Best-ReMap nemzetközi projektjében, amelyben kiváló szakemberektől tanulva a közbeszerzés minőségi javításán dolgoztunk.
2025-ben pedig a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által indított Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembere pályázat közönségszavazásán a „legkedveltebb dietetikus (gyermekétkeztetés)” kategória győztese lettem.
Mit üzenne a pályakezdő fiataloknak, miért érdemes a közétkeztetést választani?
A közétkeztetésben végzett munka értékteremtő.
A pályakezdő fiataloknak azt üzenem, hogy a közétkeztetésre ne csak munkaként, hanem hivatásként tekintsenek, hiszen korosztálytól függetlenül nem csak dolgozunk, hanem gondoskodunk is.

Berna-Csáki Annamária díjazában részesül az NNGYK 2025. december 2-i, A táplálkozástudomány sokszínűsége – 10 éves a közétkeztetést szabályozó táplálkozás-egészségügyi rendelet című konferenciáján