2025 októberében az NNGYK pályázatot indított, “Keressük Magyarország legkedveltebb közétkeztetésben dolgozó szakembereit” címmel. A pályázat keretében lebonyolított szavazás során a legkedveltebb dietetikus élelmezésvezetőnek, kózházi élelmezés kategóriában Gajdácsi Edinát választotta a közönség, akit a díjazásról, mindennapjairól, szakmai sikereiről kérdeztünk.

Mit szólt ahhoz, amikor értesült arról, hogy jelölték a pályázatra, majd ahhoz, amikor kiderült, hogy első helyezést ért el?
A jelölés híre teljesen váratlanul ért és bevallom nagyon elérzékenyültem.
Az ember a mindennapokban teszi a dolgát, szervez, segít, gondoskodik, viszont ritkán gondol arra, hogy ezt mások mennyire értékelik.
A díj megnyerésekor pedig egyszerre éreztem örömöt, büszkeséget és nagy hálát mindazok iránt, akikkel együtt dolgozhatok.
Volt olyan élmény vagy visszajelzés a közönségszavazás során, ami különösen meghatotta?
Igen, több ilyen pillanat is volt. Különösen meghatott, hogy ennyien vették a fáradságot, hogy szavazzanak, illetve amikor olyan visszajelzéseket kaptam, amelyből kiderült, hogy a munkám nem csak szakmailag, hanem emberileg is jelent valamit.
Ritkán van lehetőségünk belátni a közétkeztetés kulisszái mögé. Kérjük, mesélje el, hogy telik egy átlagos munkanapja?
Egy átlagos munkanapom a reggeli ellenőrzésekkel indul: létszám, rendelések, technikai feltételek és élelmiszerbiztonsági ellenőrzés. 1400 beteg étkeztetése során nincs „kis hiba” minden döntésnek súlya van. A napom nagy része szervezéssel, problémamegoldással, egyeztetéssel zajlik, egy 60 fős csapat munkáját hangolom össze.
Gyakran szükséges gyorsan reagálni, alkalmazkodni, miközben szem előtt kell tartani a szakmai irányelveket is.
Igazából koordinálás a napom nagy része. Vezetőként azt tapasztalom, hogy az empátia, a türelem és a felelőségtudat komoly erőforrás. Egy nagy létszámú csapat irányításában különösen fontos, hogy a kollegák érezzék, hogy számítanak, a munkájuk fontos és büszkék legyenek arra, amit csinálnak. Az elengedhetetlen magas szintű szakmai tudás mellett a jó emberi kapcsolatok szintén esszenciálisak a dolgos hétköznapokban.
Mi motiválja a mindennapokban a munkája során? Mi ad lendületet, még a nehezebb napokon is?
A hivatástudat az, ami mindig továbbvisz. Tudom, hogy a munkánk hatással van az emberek életminőségére, segíti gyógyulásukat.
A betegekért viselt felelősség és a csapatom iránti elkötelezettség ad erőt minden nap.
Van- olyan szakmai célja vagy terve a közeljövőre, amely most különösen foglalkoztatja? Mi az, amiben még szívesen fejlődne, vagy amin változtatna?
A munkám most egyértelműen a kórházi étkeztetés reformja köré szerveződik.
Egy olyan rendszert vezettünk be, és fejlesztünk tovább nap mint nap, amely sokkal jobban igazodik a betegek valós igényeihez.
Modern, emberközpontú, magas szintű szakmaiságot és minőséget tükröz, valamint hosszú távon fenntartható. A célunk, hogy az étkeztetés valóban támogassa a gyógyulást és ne csak egy kötelező elem legyen a kórházi ellátásban, hanem élményfaktort is jelentsen az ellátottaknak, betegeknek. Ha ezt széles körben megvalósítjuk, akkor azzal elégedett leszek.
Mi volt munkája eddigi legjobb, legemlékezetesebb pillanata? Vagy ha inkább egy eredményt emelne ki: mire a legbüszkébb?
A legemlékezetesebb pillanatok, amikor betegektől kapunk visszajelzést. Az intézmény jellegéből adódóan ezek azért ritkán jutnak el hozzánk, de szerencsére az ellátottak kreatívak,
egy-egy szalvétára írt dicséret vagy köszönet mindennél többet jelent.
Mit üzenne a pályakezdő fiataloknak, miért érdemes a közétkeztetést választani?
Pályakezdő dietetikusoknak azt üzenném, hogy a kórházi élelmezési munka összetettebb, mint gondolnák és óriási szakmai fejlődésre ad lehetőséget. Az elmélet gyakorlati megvalósítása zajlik egy élelmezésen és akár azonnal hatással lehetünk a betegek állapotára. Egy csapat részeként dolgozunk, ahol számít az együttműködés, az egymásra figyelés és a közös cél: a betegek gyógyulásának támogatása.

Gajdácsi Edina díjazában részesül az NNGYK 2025. december 2-i, A táplálkozástudomány sokszínűsége – 10 éves a közétkeztetést szabályozó táplálkozás-egészségügyi rendelet című konferenciáján