A cukorbeteg gyerekek diétájának főbb szempontjai

Kategória: Diéta, Egyéb | 0

Részlet a Diétás étkezés – az OGYÉI szakmai kiadványa szülőknek, közétkeztetőknek kiadvány Szénhidrátanyagcsere-zavarban érintettek diétája c. fejezetéből. A kiadvány teljes terjedelmében itt olvasható.

„Az útmutató célja, hogy eligazítsa a szülőket, pedagógusokat, gyermekélelmezésben dolgozó szakembereket a leggyakoribb diétákat illetően, támogassa az egységes szemlélet kialakítását a témában érintettek között, szem előtt tartva, hogy a diétás étkezést orvosilag igazolt egészségügyi probléma esetén, dietetikus szakember segítségével folytassák.”

A diéta minden esetben személyre szabott. Napi többszöri (általában három−hatszori) étkezésre van szükség; a napi étrend és az egyes étkezések szénhidráttartalma meghatározott. Ez gyermekenként eltérő, így a konkrét étrendi javaslatokat minden esetben dietetikussal kell egyeztetni.

Fontos ez azért is, mert az egyes kezelőhelyek gyakorlata eltér annak tekintetében, hogy mely vagy milyen mennyiség fölötti élelmiszer szénhidráttartalmát számoltatják be az adott étkezésre fogyasztható szénhidráttartalomba, mint ahogy lehetnek egyéni különbségek abban is, hogy például melyik ételkészítési mód vagy melyik alapanyag emeli meg jobban vagy kevésbé az adott gyermek vércukorértékeit.

Szénhidrátanyagcsere-zavarban kerülni javasolt a vércukorszint gyors emelkedését okozó élelmiszereket:

  • azaz a cukorral készült élelmiszereket (pl.: cukros üdítők, édességek, péksütemények, cukrozott tejitalok, cukrozott gyümölcsjoghurtok stb.),
  • a fehérlisztből készült élelmiszereket (pl.: fehérkenyér, péksütemény, hagyományos fehérlisztből készült tészta stb.),
  • illetve az alacsony rosttartalmú, de magas szénhidráttartalmú élelmiszereket (pl.: fehér rizs, burgonyapüré, gyümölcslé stb.).

A szénhidrátbevitelt lassan felszívódó, magasabb rosttartalmú alapanyagokra kell építeni (zöldségek, hántolatlan gabonák, teljes kiőrlésű lisztek és pékáruk, durumtészta, hüvelyesek stb.) a stabilabb anyagcsere-állapot elérése érdekében.

A gyorsabban felszívódó szénhidrátot tartalmazó élelmiszereket (pl.: gyümölcsöket) inkább kisétkezésre javasolt fogyasztani.

A fehérje- és zsírbevitel (hús-, hal-, tojás- sajt-, túró- és zsiradékfelhasználás) szempontjából a zsírsavak optimális arányára és a minőségi, nem túlzó fehérjebevitelre kell törekedni. E tekintetben is a kiegyensúlyozott táplálkozás elvei az iránymutatóak.

A megfelelő kalciumellátottság biztosítására javasoltak a tejtermékek, de csak hozzáadott cukor nélküli változatok. A sejtek inzulinérzékenységének napszaki ingadozása miatt tej és tejes ételek a reggeli, délelőtti órákban nem javasoltak.

Az egyes étkezésekre fogyasztható szénhidrát típusa, mennyisége, a javasolt napi energiabevitel egyéni adottságoktól, igényektől is függ.

Gyakorlati tanácsokért forduljon gyermeke dietetikusához.

Édesítésre a cukorbeteg gyermekek ne kapjanak cukrot (pl.: asztali, barna-, nád-, kókuszvirágcukor stb.), sem mézet, szirupokat (pl.: glükóz-fruktóz, agavé-, juharszirup stb.), valamint érdemes kerülni a fruktóz használatát is. Mértékkel használhatóak viszont cukorhelyettesítők, mint pl.:

  • a cukoralkoholok (pl.: xilit, melynek 100 grammja 60 gramm felszívódó szénhidrátot tartalmaz, szorbit), amelyek energiatartalommal rendelkeznek (fontos, hogy betartsuk a termékeken található felhasználási útmutatót, mert túlzott fogyasztásuk hashajtó hatású lehet), vagy
  • az energiát nem adó, intenzív édesítőszerek, szteviol glikozidok, szacharin aszpartám stb.,
  • illetve ezek keverékei.

Bármelyiket is választja, figyeljen rá, hogy mértékkel, változatosan és egyre kevesebbet használjon ételkészítéshez vagy fogyasszon ilyen tartalmú élelmiszerekből, így szoktatva hozzá gyermekét a kevésbé édes ízekhez.

FONTOS! Az intenzív édesítőszerek csak korlátozottan használhatók, túlzott alkalmazásuk, vagy túl sok ilyen tartalmú étel hosszú távú, rendszeres fogyasztása egészségkárosodáshoz vezethet!

Fontos, hogy az inzulinnal kezelt cukorbetegnél (kisebb gyerekek esetében az óvónőnél, pedagógusnál) mindig legyen „vészhelyzetdoboz”, benne a hipoglikémiát (lezuhanó vércukorszintet) gyorsan rendező szénhidrátforrásokkal, például 100%-os gyümölcslével, korpás keksszel.

Kapcsolódó cikkek:
Mi az a cukorbetegség?
Tanácsok cukorbeteg gyerekek szüleinek