Hazánkban halügyben nincs generációs konfliktus: mind a idősebbek, mind a fiatalok túl kevés vízijószágot esznek, erről tanúskodnak az OGYÉI eddigi táplálkozási felmérései.
Nálunk ez egy főre átlagosan 4 kg/év, míg az európai átlag fejenként évi 22-23 kg.
Szomorú hír ez, mert a halak fogyasztása a kedvező tápanyag-összetételük folytán nagyon egészséges. A szervezetünk számára nélkülözhetetlen zsírsavakat, teljes értékű fehérjét, számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, ráadásul könnyen emészthetőek és nagyon ízletesek. Például telítetlen zsírsavtartalmuk jelentős szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és diétás kezelésében, továbbá a sejtek, enzimek felépítésében és működésében, valamint a látásban, a szaporodásban, az emberi agy magzati és csecsemőkori fejlődésében, ahogy a későbbi működésében is. Emiatt orvosi körökben is gyakran „szívvédő” ételnek nevezik.
A legfrissebb statisztikai adatok szerint ma Magyarországon a halálozások 50%-áért a szív- és érrendszeri megbetegedések a felelősek. Ezért a hazai és a nemzetközi táplálkozási ajánlások is javasolják legalább heti egy-két alkalommal a halfogyasztást.
Ennek ellenére – az OGYÉI által végzett 2013-as országos Óvodai Táplálkozás-egészségügyi Felmérés adatai szerint – az óvodáknak még mindig csak a felében adnak tíz napból legalább egyszer halat, s az iskoláknál még rosszabb ez az arány, mindössze 40%. Éppen ezért a közétkeztetési rendelet is tartalmaz mind gyakorisági, mind mennyiségi előírásokat arra, hogy a menzán étkezők minden korosztálya elérhesse a halételeket. Halakból a változatosságot sem nehéz garantálni: készíthetünk belőlük krémeket, leveseket, vagdaltakat, gazdag salátákat is, de egyben sült, pörkölt, paprikás vagy rakott formájában is kiváló.