Túlsúlyos gyerekeknek és szüleiknek segít az obezitás centrum

Kategória: Egyéb, Táplálkozás | 0

A gyermekkori elhízással kapcsolatos legfontosabb géneket keresik a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika obezitás centrumában,az év eleje óta tartó kutatómunka célja a túlsúllyal szembeni hatékonyabb fellépés – mondta dr. Szabó András. A II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója hangsúlyozta, Magyarországon a 18 éven aluli kamaszok 20-25 százaléka elhízott, ami azért aggasztó arány, mert ezeknek a gyerekeknek a 80 százaléka felnőttkorában is túlsúlyos lesz, ami pedig súlyos egészségügyi kockázattal jár.

Túlsúlyos gyerek – komplex ellátás

A Semmelweis Egyetem holnapján megjelent interjúban a szakterület elismert tanára többek között beszélt arról is, hogy:

− a gyermekkori túlsúly komplex probléma, amit egy dietetikus, edző, vagy orvos önállóan nem tud hatékonyan kezelni, ezért a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán évekkel ezelőtt létrehoztak egy úgynevezett obezitás centrumot, ahol orvosok, táplálkozásszakértők és pszichológusok működnek együtt,

− a klinika obezitás centrumában éves szinten 900-1000 gyereket vizsgálnak meg, elsősorban a tizenéves, kamasz korosztályból, és nem ritka, hogy 14-15 éves gyerekeket 100 kg feletti testtömeggel regisztrálnak a klinikán.

A gyermekkori elhízás okai között a mozgásszegény életmód és az iparilag feldolgozott, adalékanyagokkal dúsított élelmiszerek, zsírban gazdag ételek, és a fölösleges, extra szénhidrátok mértéktelen fogyasztása áll.

Kiemelte: a túlzott kalóriabevitel nemcsak azért problémás, mert a 20. század végére az ember által elvégzett fizikai munka minimálisra csökkent, hanem azért is, mert az evolúció során, az esetleges éhínségek idejére, szervezetünk energiaraktározásra rendezkedett be, vagyis a genetikai állományunk szerint az elfogyasztott mennyiségnél jóval kevesebb táplálékkal is fedezni tudnánk a napi energiaszükségletünket.

A klinikaigazgató a szigorú kalóriamegvonásos diétákat nem tartja hatékonynak. Bár eleinte látványos fogyás tapasztalható, a sanyargató étrend során a szervezet alkalmazkodik a csökkentett kalóriabevitelhez, és a fogyás leáll, a diéta befejeztével ráadásul a gyermek vissza is hízza mindazt, amit lefogyott. Sokkal célravezetőbb, ha egy pszichológus is bekapcsolódik az életmód átalakításába – vélekedik az egyetemi tanár. A centrumban egy, a túlsúlyos gyerekek pszichológiai gondozását kutató pszichológus foglalkozik a páciensekkel, akik egy mindenre kiterjedő kérdőív kitöltése után folyamatosan kapcsolatban maradnak a szakemberrel. A cél, hogy a normál táplálkozás megtartása és aktívabb életvitel mellett a gyermek a plusz kompenzációs ételeket ne fogyassza el, ne étkezzen unalomból vagy stressz hatására. Dr. Szabó András szerint a gyermek lelki egészsége miatt kiemelten fontos, hogy legalább hetente egyszer „bűnözhessen”, és az ünnepekkor se maradjon ki a közös étkezésekből.

A genetika jelentőségéről

A túlsúly kialakulásában fontos szerepe van a genetikai hajlamnak, különösen a gyermekeknél, amikor a környezeti tényezők még nem játszanak akkora szerepet az elhízásban, mint felnőttkorban– hangsúlyozta a klinika igazgatója. Az intézmény obezitás centrumában a klinikai vizsgálatok mellett hosszú évtizedek óta folytatnak genetikai alapkutatásokat, idén év eleje óta pedig – egy pályázatnak köszönhetően – célzottan foglalkoznak a gyermekkori túlsúly kérdéskörével. Négy-öt kutatóorvos és PhD hallgató összesen két éven keresztül dolgozik azért, hogy megtalálják az elhízásért gyermekkorban felelős legfontosabb géneket.

Nagyszámú génről ismert már, hogy szerepük van a felnőttkorban kialakuló obezitásban, azonban nem ismert még pontosan, hogy ezek közül melyiknek van jelentősége gyermekkorban is. Továbbá igen fontos kérdés az is, hogy mely géneltérések előfordulása esetén jelentkeznek gyakrabban az elhízás ismert szövődményei.

Bájos babaháj, pubertáskori plusz kiló

Az elhízás mértékét a testmagasság és a testsúly arányából kalkulált BMI (body mass index) index írja le. A tizenhat alatti testtömegindex kóros soványságra utal, a normál testsúly 18,5 – 24,99 közötti eredményt ad, a 30 feletti értéket pedig a gyerekeknél már nagyon komolyan kell venni – hangsúlyozta dr. Szabó András. A klinikaigazgató elmondta, hogy óvodás, illetve kisiskolás korban némi túlsúly még elfogadható, a pubertáskori plusz kilók mellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni.

A cikk folytatásáért kattintson ide! 

 

(Forrás: Semmelweis Egyetem, Haszon-Nagy Zsófia; Fotó: Kovács Attila)

 

[wc_box color=”primary” text_align=”left” margin_top=”” margin_bottom=”” class=””]

Mikor, miből, mennyit? OKOSTÁNYÉR® 6-17 éveseknek − táplálkozási ajánlás

[/wc_box]