A fenntarthatóság a témája a 9. alkalommal meghirdetésre kerülő Közétkeztetési Szakácsversenynek

Március 30-ig jelezhetik nevezési szándékukat azok a közétkeztetésben dolgozó csapatok, melyek szívesen megmérettetnék magukat a KÖSZ 2023-2024 szakácsversenyen. A versenyen a 4 fős csapatoknak idén egy 3 fogásos húsmentes, felnőtt menüt kell elkészíteni, 4 óra alatt, nettó 850 Ft/ fő nyersanyagköltségből.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH) és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetséggel (MNGSZ) közösen hirdette meg IX. Közétkeztetési Szakácsversenyt, ezúttal a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) támogatásával a fenntartható közétkeztetés jegyében.

A verseny egyik szakmai támogatója a hazai közétkeztetés kialakításában és – többek között a közétkeztetési munkacsoport megszervezésével – a fejlesztésére irányuló párbeszéd facilitálásában fontos szerepet betöltő Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

„A verseny céljai többek között a közétkeztetés népszerűsítése, a fenntartható közétkeztetés támogatása, iránymutatás a közétkeztetés fejlesztéséhez, a heti egy húsmentes nap kampány megismertetése, régi, mellőzött alapanyagok és receptek népszerűsítése, az étkezési kultúra fejlesztése, a hazai friss alapanyagok felhasználásának bemutatása.” – áll a KÖZSZÖV közleményében.

A versenykiírás itt található: https://kozszov.hu/immar-kilencedszer-megjelent-a-kosz-2023-2024-versenykiiras/