Megjelent a napjaink gyermek-közétkeztetését vizsgáló kutatás tanulmánykötete

2018 és 2022 között az MTA BTK Néprajztudományi Intézet és az OGYÉI (jogutódja a Nemzeti Népegészségügyi Központ, NNGYK) közös kutatásban vett részt.

A társadalomtudományi, néprajzi és táplálkozástudományi szempontok együttes bevonásával zajló vizsgálat középpontjában gyermek-közétkeztetés állt. A kutatás fő célja annak feltárása volt, hogy a közelmúlt menzareformja hogyan egyeztethető össze a helyi táplálkozáskultúrával és a közösségi hagyományokkal. A felmérés során lehetőség nyílt helyi szinten a közétkeztetés múltjának vizsgálatára is.

A felmérés során 6 különböző településtípusú iskola (Budapest mellett falvak és kisvárosok) került bevonásra. A Néprajztudományi Intézet munkatársai terepmunka módszereket alkalmaztak, míg az OGYÉI munkatársai táplálkozástudományi vizsgálatokat végeztek. Ennek része volt többek között félig strukturált interjúk készítése, kérdőívek használata, illetve a menza résztvevő megfigyeléssel történő vizsgálata.

A gyermek közétkeztetés társadalmi beágyazottsága. Kérdések és lehetőségek (NKFIH 128925-K-18) című kutatás eredményei több nemzetközi és hazai konferencián, a közétkeztetési munkacsoport 11. ülésén, valamint interaktív kiállításon kerültek bemutatásra, most pedig egy összefoglaló tanulmánykötet is készült belőlük.

Az érdeklődők számára a kötet ezen a linken elérhető: https://nti.abtk.hu/hu/kiadvanyok/kiadvanytar/neprajztudomanyi-konyvtar/797-neprajztudomanyi-konyvtar-2