Ne hagyja, hogy megússzák a halak!
Hazánkban halügyben nincs generációs konfliktus: mind a idősebbek, mind a fiatalok túl kevés vízijószágot esznek, erről tanúskodnak az OGYÉI eddigi táplálkozási felmérései. Nálunk ez egy főre átlagosan 4 kg/év, míg az európai átlag fejenként évi 22-23 kg. Szomorú hír ez, … Tovább
Tartsd a ritmust!
Jó ritmus nélkül nincs egészséges táplálkozás. A gyermekek számára különösen fontos a napi ötszöri étkezés, három fő és két kisétkezéssel.
Szendvicskrém-receptek
Túrókrémek Alap túrókrém 25 dkg túróhoz adjunk: 100-200 g camping, vagy tejszínes ömlesztett sajtot, ha sajtosan szeretnénk készíteni, vagy 15 dkg margarint, ha vajkrém szerűen szeretnénk készíteni, vagy 175 g nagy tejfölt, ha zöldségekhez mártogatósnak, vagy salátára öntetnek készítjük. A … Tovább
Mit akar és miben segít az Élj könnyebben kampány?
Pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak és a közétkeztetés szolgáltatóinak nyújtunk kezet, hogy tegyük együtt élvezetesebbé és egészségesebbé a gyerekek táplálkozását. Ehhez két pályázatot is indítunk, emellett a merőkanál.hu honlapon segítjük, hogy minden résztvevő rátalálhasson azokra a bevált módszerekre, amelyekkel a maga helyén … Tovább
Keressük 2016 közétkeztetőjét!
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 2016. november 21-től két, egymáshoz kapcsolódó pályázatot hirdet, az egyiket a menzán étkező tanulóknak, a másikat az iskolákat ellátó közétkeztetőknek.
Keressük együtt Magyarország TOP50 legfinomabb menza ételét!
Keressük együtt Magyarország 50 legfinomabb menza ételét és 2016 közétkeztetőjét!
Pályázatot hirdet az OGYÉI diákok és közétkeztetők számára
GYERE® – Gyermekek Egészsége Program
A GYERE® Program első és legfontosabb célja, hogy az összefogás megvalósításával a helyi közösségeket és a közösségek tagjait hozzásegítse az aktív és egészséges életmód kialakításához és annak hosszú távú fenntartásához, ezzel csökkentve a gyermekkori elhízást.
A tankonyha kialakításának feltételei
Elgondolkodott egy tankonyha kialakításán? Nézze meg milyen követelményeknek megfelelően kell kialakítani!
Mobilalkalmazások az egészség szolgálatában
Az ajánlásoknak megfelelő táplálkozás és mozgás kart-karba öltve növeli az életerőt. Összegyűjtöttünk néhány alkalmazást, amelyek jó barátként segíthetnek az önfejlesztésben, vagy épp’ az idősebb családtagok állagmegóvó mobilizálásában.
Poharas pörgetők – mit adnak nekünk az energiaitalok?
A szakemberek számára nyilvánvalóak az energiaitalok veszélyei, népszerűségük mégis töretlen a fiatalok körében.







